Mindennapok

Orvoshoz készülődés

Mióta magam is szülő lettem, igazán átérzem, milyen egy kisbabával útnak indulni. Főleg ha hivatalos helyre, időpontra készülünk érkezni. Ezért arra gondoltam, összefoglalom a számomra orvosként fontosabb dolgokat, amik jó ha nálunk vannak ilyenkor.

A személyes dokumentumok (gyermek anyakönyvi kivonata, szülő személyi igazolványa) mellett nagyon fontos csecsemőknél az oltási könyvecske, a születés utáni kórházi kilépő, míg nagyobbacska gyermekeknél az esetleges kórházi kilépők mellett az addig elvégzett vizsgálatok és analízisek eredményei. Ezen kívül

fontos megjegyezni, akár összeírni egy cetlire azt, hogy milyen gyógyszereket kapott otthon a gyermek az elmúlt napokban.


 A konzultációk végén, a tőlem kapott orvosi levélen minden fontos információ és kezelési útmutató megtalálható, így ha a szülők elhozzák azt a későbbi konzultációkra, azzal megkönnyítik a munkám.

Számos, hasonló korosztályú és hasonló tünetekkel rendelkező gyermekkel fordulnak hozzám, de a kezelés természetesen egyénenként változó lehet. Mivel én is emberből vagyok, egy idő után már nem tudom pontosan észben tartani mindegyik esetet, de ezekből a dokumentumokból egyből láthatom az akkori diagnózist, kezelést, egészségügyi paramétereket.
Szoktam javasolni a szülőknek, hogy tartsák egy külön dossziéban ezeket az iratokat, ezáltal nagyban megkönnyítik a munkánkat.

Ajánlott bejegyzések